Így aztán elvettem a gázról a lábam és jeleztem a kikanyarodónak, hogy mehet. Ő ment is, meg is köszönte, viszont így megtörtént az a csúfondárosan szégyenletes eset, hogy kb. 10 másodpercig 50 km/óra alá esett be a kocsi sebessége (kb. 44-ig mentem le). Így aztán a mögöttem jövő autós már dudált is meg már integetett is.
Belegondolva a szituációba, két lehetőségre tudtam gondolni, és egyik sem tetszik:
- vagy a mögöttem jövő sofőr is látta a közlekedés összképét de telibesz***a, hogy egy kis előzékenységgel minimálisan tart fel másokat de lesz, akinek jobb lesz, nem csak úgy történhet valami, hogy az neki a lehető legjobb legyen,
- vagy eljutott már addig a szintig, hogy a kormányt és a pedálokat tudja kezelni, de addig még nem, hogy lássa a közlekedést a maga egészében.
Ráadásul - ami aztán az én számomra főleg viccessé teszi a szituációt - amikor visszagyorsítottam (és nem mentem túl gyorsan), akkor meg lemaradt és onnantól kezdve "ok nélkül" tartotta fel az egész mögötte haladó kocsisort. Vagyis, kis híján agyf***t kapott attól, hogy 50 helyett 44-el mentem már másodpercig, de ha az előtte haladó 55-el megy, az már menjen, ő annyival nem fog, kit érdekel, hogy még 15 másik autót feltart ezzel legalább annyira, mint amennyire én tartottam fel őket... néhány másodpercig...
Egy ilyen autóvezetőnél látszik, hogy elvégezte a sulit (mert remélhetőleg volt azért jogosítványa :) ), és még az is lehet, hogy konkrétan volt autóvezetői tapasztalata is - nem fiatal gyerek ült a volán mögött -, de ő még mindig junior autóvezető volt (függetlenül a vezetett km-ek és évek számától), mivel képtelen volt a közlekedés ritmusára figyelni, azt felvenni és azzal együtt élni. Ráadásul még keménykedni is próbált azokkal, akik viszont nem az ő szája íze szerint közlekednének, ami sok esetben megint csak intő jele a tapasztalatlanságnak és/vagy az alapvető emberi szociális képességek gyenge állapotának.
Ezért is nehéz egy adott helyzetben felmérni, hogy partnerünk / társunk / interjúztatott leendő kollégánk vajon mennyire lesz jó egy adott szituációban. A tapasztalati évek száma jellemzően szükséges, de nem elégséges feltétel, és itt is vannak üdítő kivételek, amikor valaki 3-4 év valódi tapasztalattal problémamegoldás tekintetében "leveri" a 15x1 év tapasztalattal bíró társát, hiába van utóbbinak papíron 15 év tapasztalata, ha nem különféle problémákkal foglalkozott és elmaradt az önfejlesztés is az adott időszakban. És az is kérdés, hogy ha elmaradása van egy adott területen, akkor fejlődőképes lesz, vagy tojik rá. Ez is csak idővel derül ki...
Egy másik területen is láttam erre példát. Fiam nemrég iskolás lett, és az iskolában is ott is nagyon érezhető, hogy vannak tanárjelöltek, tanárok és pedagógusok. Mindannyiuknak megvan a maga hivatalos végzettsége, kinek több, kinek kevesebb tapasztalata. De reggel lehet látni, hogy kik azok a pedagógusok, akikhez rohannak a gyerekek és körbecsimpaszkodják (és jellemzően nem, ők nem az engedékeny típusúak!). Itt is nagyon erősen látszik a hitelesség fontossága, hogy ne bújjunk más bőrbe, mint akik vagyunk, és ne prédikáljunk olyan dolgokról, amit mi sem úgy csinálunk.
Te mennyire figyelsz a családban, a munkahelyen, az utcán az összképre? El tudod-e engedni hogy nem a számodra legjobb fog történni, ha cserébe számodra sem lesz rossz de rajtad kívül még sok másik ember számára így jobb lehet? Én, őszintén szólva, most úgy érzem, hogy lassan elértem a 80/20-as határt (kb. az esetek 80%-ban már az összképre figyelek, de még mindig van 20% erős önzés...).
